Európában vagyunk!
Tegnap voltunk Indiában! Az úgy volt, hogy…
- délelőtt gyalogoltunk harmincöt percet harminckét fokban, kilenc kilós hátizsákokkal a Bangrak kikötőbe.
- vártunk egy órát, aztán kiderült, hogy aznap nem indítják a járatunkat, mert nincs elég utas.
- foglaltak nekünk jegyet egy másik hajóra, és átvittek kisbusszal a másik kikötőbe.
- a hajóút másfél óráig tartott. Az utastér természetsen tűlhűtött volt. Nem baj, kint a dekken néztük a vizet meg a szigeteket. Ott dekkoltunk végig…
- Don Sak-ban buszra szálltunk, amin tíz órán keresztül fagyoskodtunk. Hollywoodi filmek bömböltek a hangszóróból, ami nem segítette a hányingert. Kabátban, takaróval és füldugóval is nehezen volt elviselhető. a busz éjfél után tett ki Bangkok szélén. Itt szerencsére sikerült egyből taxiba szállni, és üvöltő techno-zenével szeltük át a várost.
- a reptéren nyolc órát kellett eltöltenünk. Az épület (már nem is meglepő módon) túl hideg volt, így kint, a parkoló előtt heveredtünk le. Nem is volt olyan rossz betonon aludni (de azért nem ajánljuk senkinek).
- a Bangkok–Delhi repülőút csak simán rossz volt (az étel, az emberek, a hideg).
- Delhiben átszálltunk. A fő attrakció negyven perc sorbanállás volt, és ittunk egy kólát is.
- Delhiből nyolc óra alatt repültünk Milánóba. Az Air India curry-je egészen jó, és a Boeing 787 Dreamliner menő gép, viszont a Samu mellett ülő indiai kislány az idegesítő útitárs archetípusa volt. Már-már abszurd szintre fejlesztette művészetét.
- Milánóba érkezve a reptéri közértben álmaink ételeiből válogattunk: juhsajt, alma, friss kenyér, ásványvíz. Az éjszakát ismét keményen töltöttük: ezúttal nem betonon, hanem kövön. Valamivel hűvösebb, mint a beton, de csaknem ugyanolyan kényelmetlen. Hajnalban bebuszoztunk Milánóba, majd vonattal Veronába mentünk.
Ja igen, Európában vagyunk. De erről majd később.