A nehézségekről, őszintén

A beszámolóinkat olvasva úgy tűnhet, habostorta az élet, és utazásunk folyamatos kaland és gondtalanság. Ez sokszor igaz is, és nagyon jól érezzük magunkat — de vannak nehéz menetek, és ezekről nem szoktunk írni. Most mégis egy ilyen élményt is megosztunk itt.

Utazásunk Tajvanra körülményes volt. Tokióból ki kellett keverednünk a reptérre, ami nagyjából két és fél óra metrózást, tömeget, álldogálást jelentett. Este negyed tizenegykor indult a repülőnk.

A repülőút maga különösen kényelmetlen és fárasztó volt. Sokszor erős turbulenciába keveredtünk — olyan volt, mint egy szörnyű hullámvasút. Furcsa végtagzsibbadás, hányinger, légszomj lépett fel, feltéptük a papírzacskóinkat, de éppen megúsztuk hányás nélkül, és földet értünk Tajpejben.

A repülőből kitántorogva minden mozdulat rosszul esik. Lefekszünk a reptér hideg márványpadlójára. Jól esik a hűs, mozdulatlan kő, egy biztos pont — így maradunk tíz, tizenöt, húsz percig. Feltápászkodunk és kivánszorgunk az érkezési oldalra. Itt jópár órás várakozás a program, hiszen hajnal sincs még, ilyenkor nincs tömegközlekedés a városba. Kólát próbálunk vásárolni a reptéri kisboltban, de ott nem fogadnak el bankkártyát. Keresünk egy ATM-et, de ott sor áll. Végül sikerül pénzt kivenni (ez általában rettenetesen dárga, 3-4000 forint egy alkalom). A hányinger eddigre egészen elmúlt. Másfél óra múlva megérkezik a buszunk, amely bevisz a városba. A buszon túl hideg van, itt is tűlhűtik a belső tereket — ostoba és energiapazarló szokás. Kabátban, sálban ülünk a buszon és vacogunk, kint 26 fok van.

A városba érkezve még mindig csak hajnali öt óra volt és esett az eső. Nem tudtuk, hol vagyunk. Másodszorra sikerült eltaláni a megfelelő irányt a metróval. Házigazdánk, “Ken”, nem volt a megbeszélt helyen, egy rendőrt kérünk meg, hogy használhassuk a telefonját. Kedvesen segített nekünk. Kenre még negyed órát vártunk, hullafáradtak és türelmetlenek voltunk. Közben beindult a reggeli forgalom: kisiskolások sétáltnak el mellettünk. Végül sikerült átvenni a szobánkat, ahol Ken feleslegesen sokszor elmondott minden érdektelen részletet. El voltunk csigázva, ki voltunk száradva és fájt a fejünk.

Kidőltünk a kőkemény, kényelmetlen ágyra, és délutánig aludtunk.