Shinano-Omachi

Ködbe burkolózó, felhő-karcoló hegyek között vonatoztunk Omachiba. Erdős, meredek hegyoldalak, hegyi patakok között száguldott a vonat — végig érdekes volt a táj.

Japán területének 70%-a hegyvidék, ennek nagyrésze erdővel borított, az itt felhasznált faanyag 80%-át mégis importálják: Kínából, Oroszországból, Indonéziából, Chiléből és sok más országból — a rosszhírű japán faipar így jelentősen hozzájárul a délkelet-ázsiai fairtásokhoz.

Shinano-Omachiban a peronon lévő olcsó kifőzdében ebédeltünk. A munkafolyamat a következő:

• kép vagy esetleges angol leírás alapján az ember választ egy ételt,
• megjegyzi a választott étel számát,
• pénzt dob az automatába,
• megnyomja a megfelelő számú gombot a gépen,
• a kinyomtatott jegyet odaadja a kifőzdés néninek,
• mosolyog,
• vár,
• egy-két percen belül megkapja az ételt,
• felfalja az ételt.

A kisváros maga egy szezonon kívüli Tátrafüredre emlékeztet, lerabolt boltokkal, amelyek polcain konzervek sorakoznak, és töküres főutcával. Vettünk is halkonzervet és dobozos sört, ki tudja, mi lesz itt-alapon. A vasútállomáson találkoztunk házigazdánkkal, Kazuhiróval. Kazuhiro használtautókereskedő, aki bár japán autókkal foglalkozik, egy kereklámpás Mercedest vezet. Egy jakartai vevőnek szánta, de az végül nem tudta kifizetni, így ő használja. Érdekes élmény volt szakadó esőben egy ismeretlen japán kisvárosból egy még ismeretlenebb faluba autózni egy két perce megismert középkorú idegennel. Megérkezve igazi vendégszerető házigazdaként körbevezetett minket a hatalmas lakásban. Csak mi alszunk itt, mert alacsony szezon van, pedig 8 ember is elférne. Japán, minimalista stílusú szobák tatamival és tolóajtóval, kisasztallal.

Este teletöltöttük a kádat forró vízzel és magunkat hideg sörrel. Reggel nagyon szép helyen futottunk, vidéki hangulat, a semmi közepe, a hegyek között.